Tallózó Abszolút Hozamú Befektetési Alap

Tallózó Abszolút hozam forint eszközalap befektetési politikája

Az eszközalap arra törekszik, hogy alacsony ingadozással, lépcsőzetesen építkezve többlethozamot biztosítson a befektetők számára, a kockázatmentesnek tekinthető referenciaindex teljesítményét túlszárnyalva. Olyan befektetési stratégiára épül, amely aktívan változtatja a kockázati szinteket a piaci folyamatok függvényében, legfőbb eleme a rugalmasság. Az eszközalap rövid futamidejű magyar állampapír bázisból kiindulva keresi a megfelelő befektetési célpontokat, a portfólió összetételében a kockázatos eszközök aránya a vagyonkezelői csapat döntése alapján jellemzően 0-25% között alakul. A befektetési célterülete globális, döntően likvid hazai állampapírok és kisebb súllyal nemzetközi részvények alkotják, de árupiaci kitettséget is tartalmazhat. A devizapiaci mozgások kihasználása szintén fontos eleme a teljesítménynek. Az eszközalap minden környezetben pozitív hozam elérésére törekszik, de a részvénypiacokon csak vételi pozíciókat vehet fel, így adott időszaki teljesítménye erősen függ az aktuális tőkepiaci hangulattól. A portfólió összetétele jól diverzifikált, ahol egy-egy tranzakció mérete mérsékelt a teljes eszközállományhoz képest. A kockázati szintekre fordított kiemelt figyelem és veszteség-minimalizálás aktív portfólió menedzseléssel párosul. A legnagyobb körültekintéssel kiválasztott befektetési célpontokon a minél magasabb nyereség realizálását segítheti az elemzési eszköztár, ahol többek között az értékeltség, hozamkilátások, múltbeli teljesítmény, transzparencia, rövid távú katalizátorok játszanak fontos szerepet.

Az eszközalap mindenekelőtt azoknak az ügyfeleknek ajánlott, akik mérsékelt kockázatvállalási hajlandósággal rendelkeznek és a kockázatmentes befektetéseknél magasabb hozamra vágynak.

Partnereink

Cégadatbázis
OPTEN Kft.
Cégarculat, dekoráció, grafikai tervezés, képzőművészet
Kun Zsolt
Egyedi bútorgyártás
Endrédi Noémi
Elektro és klímatechnika, Hörmann garázskapuk telepítése
KONT-TIR 47 Kft.
Élet és vagyonbiztosítások
AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
GENERALI Életbiztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
GROUPAMA Biztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
UNIQA Biztosító Zrt.
Exkluzív ülőbútorok gyártása
PAVLOVICS ÉS TÁRSA Kft.
Festőművészet
Medgyessy Kovács Gyula
Festőművészet
Bihon Győző
Festőművészet
Gulyás Andrea
High-End Audio-Video
AV-LAND Kft.
Hitelek
Magyar Záloghitel Zrt.
Irodabútor értékesítés és komplex belsőépítészeti megoldások
G-GREEN Interior Kft.
ISO minősítés
Első Magyar Tanúsító Zrt.
Jogi képviselet, tanácsadás
Dr. Papcsák Ügyvédi Iroda
Kereskedelmi és lakossági banki szolgáltatások
MKB BANK Nyrt.
Kommunikáció
Simkó János
Könyvelés és adótanácsadás
S+H Portfólió Zrt.
Stílustanácsadás
Dr. Schiffer Miklós
Számítástechnika
PC16 Kft.
Személyes és üzletviteli tanácsadás
Pierog Alexander
Szervezetfejlesztés
Borbély László
Tréning és oktatás
Muhoray Róbert
Üzleti könyvek
marketingamazing.hu
Weboldal és webdizájn
weblapteam.hu

Lépjen velünk kapcsolatba

info@babylonfinancial.eu


Intézmény típusa: biztosítási alkusz
Intézmény törzsszáma (MNB-nél): 24061676
Intézmény MNB nyilvántartási száma: 212080158366
Intézmény nyilvántartásba vétele: 2012.08.01.
Cégbírósági nyilvántartási szám: 01-10-049307
Adószám: 24061676-2-41
Alapítás éve: 2012
Főtevékenység: 6622 Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység