Menedzselt részvénytúlsúlyos

Menedzselt Részvénytúlsúlyos Vegyes forint és euró eszközalap befektetési politikája

Az eszközalap befektetési politikája elsősorban a fejlett nemzetközi piacok dinamikus növekedését használja ki. Az eszközalapot alkotó befektetési alapok úgy kerülnek kiválasztásra, hogy az eszközalapot célzottan mintegy 70%-ban részvény befektetések alkossák, melyek között elsősorban az Egyesült Államokban, illetve az Európai Unió országaiban kibocsátott, kiemelkedő teljesítményt nyújtó értékpapírok és – kisebb mértékben – a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett nagy forgalmú, jó növekedési kilátásokkal rendelkező részvények, továbbá a fejlődő országok tőzsdéin forgó részvények és a fentiekbe fektető befektetési alapok is megtalálhatók. A kockázat mérséklése érdekében az eszközalap a befektetett tőke fennmaradó – célzottan mintegy 30%-os – részét kibocsátó szerint megfelelően diverzifikált, jellemzően magyar államkötvényekből álló kötvény-befektetésekben tartja.

Partnereink

Cégadatbázis
OPTEN Kft.
Cégarculat, dekoráció, grafikai tervezés, képzőművészet
Kun Zsolt
Egyedi bútorgyártás
Endrédi Noémi
Elektro és klímatechnika, Hörmann garázskapuk telepítése
KONT-TIR 47 Kft.
Élet és vagyonbiztosítások
AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
GENERALI Életbiztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
GROUPAMA Biztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
UNIQA Biztosító Zrt.
Élet és vagyonbiztosítások
Allianz Hungária Biztosító Zrt.
Exkluzív ülőbútorok gyártása
PAVLOVICS ÉS TÁRSA Kft.
Festőművészet
Medgyessy Kovács Gyula
Festőművészet
Bihon Győző
Festőművészet
Gulyás Andrea
High-End Audio-Video
AV-LAND Kft.
Hitelek
Magyar Záloghitel Zrt.
Irodabútor értékesítés és komplex belsőépítészeti megoldások
G-GREEN Interior Kft.
ISO minősítés
Első Magyar Tanúsító Zrt.
Jogi képviselet, tanácsadás
Dr. Papcsák Ügyvédi Iroda
Kereskedelmi és lakossági banki szolgáltatások
MKB BANK Nyrt.
Kommunikáció
Simkó János
Könyvelés és adótanácsadás
S+H Portfólió Zrt.
Stílustanácsadás
Dr. Schiffer Miklós
Számítástechnika
PC16 Kft.
Személyes és üzletviteli tanácsadás
Pierog Alexander
Szervezetfejlesztés
Borbély László
Tréning és oktatás
Muhoray Róbert
Üzleti könyvek
marketingamazing.hu
Weboldal és webdizájn
weblapteam.hu

Lépjen velünk kapcsolatba

info@babylonfinancial.eu


Intézmény típusa: biztosítási alkusz
Intézmény törzsszáma (MNB-nél): 24061676
Intézmény MNB nyilvántartási száma: 212080158366
Intézmény nyilvántartásba vétele: 2012.08.01.
Cégbírósági nyilvántartási szám: 01-10-049307
Adószám: 24061676-2-41
Alapítás éve: 2012
Főtevékenység: 6622 Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység